Skip to main content

Kölcsönzött munkavállaló vagyok

A legelőnyösebb minimálbér vonatkozik Rád!

A kölcsönzött munkaerőre bérezésére az alábbi szabályok vonatkoznak: attól függően, hogy a kölcsönzés melyik ágazatba történik, legalább az a bér jár, amely a foglalkoztató cég törzsállományba tartozó dolgozókat megilleti. Egyes ágazatokban előfordul, hogy gynevezett referenciapótlékot is hozzászámítanak ehhez.

Ha azonban a foglalkoztató cég kollektív szerződése szerinti minimálbérek alacsonyabbak, mint a kölcsönzött munkavállalók kollektív szerződése (KVAÜ) szerinti összegek, akkor az utóbbiak érvényesek. Ez a szabály vonatkozik a kölcsönzés időszakára, de érvényes akkor is, ha a kölcsönzés éppen szünetel. A kölcsönzött dolgozónak az gynevezett állásidő alatt az előző 13 hét átlagbére jár.

A kölcsönzött munkavállalókról szóló kollektív szerződésben hatféle bércsoport szerepel.

A kollektív szerződés "A” csoportja a legalacsonyabb foglalkoztatotti csoport. Ez az egyetlen, ahova képzettség és betanítás nélküliek bekerülhetnek. E csoportba kizárólag olyan dolgozókat szabad besorolni, akiknek a munkáját mindenfajta irányítás és betanítás nélkül bármelyik munkatárs el tudná végezni. E munkákhoz ezért csak rövid magyarázatot fűznek a munkaleírásban. Példa: címkék felragasztása különféle termékekre. De: a takarítás nem tartozik ide! A takarításhoz szélesebb körű tudás szükséges!

A munkáltatót törvény kötelezi arra, hogy a dolgozóval közölje a kölcsönzés tényét. A tájékoztatásnak írásban kell történni, és tartalmaznia kell a foglalkoztató cég nevét, valamint a kölcsönzött munkavállaló valamennyi igényjogosultságát.

Egyes munkáltatók törvénybe ütköző megállapodásokat foglalnak a munkaszerződésbe. Ilyenkor a jogellenes rész érvénytelen, a szerződés többi része viszont érvényes marad. Különösen az alábbiak kikötése tilos:

  • hogy a dolgozónak csak a munkavégzés idejére jár a dolgozónak munkabér, az állásidő alatt nem, vagy csak alacsonyabb bér jár
  • részmunkaidős megállapodások, annak ellenére, hogy a kölcsönzés során teljes munkaidőben kell dolgozni
  • a részmunkaidőben foglalkoztatott arra való kötelezése, hogy a megállapodott óraszámon tlmenően is dolgozzon
  • elévülési és jogvesztő határidők csak akkor kerülhetnek a munkaszerződésbe, ha ez kedvezőbb a dolgozóra nézve, mint a törvényi szabályozás
  • hogy a kölcsönzött munkavállalóknak tilos átmenni a foglalkoztató cégbe, vagy hogy a foglalkoztatást követően versenytilalmi rendelkezés vonatkoznak rájuk.

A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó kollektív szerződés szerint a 13. és 14. havi bér kifizetése egyértelműen szabályozott.

Minden kölcsönzött munkavállalónak minden naptári évben egy havi bérnek megfelelő szabadság-hozzájárulás jár. A munkába lépés évében a kölcsönzött dolgozóknak ennek arányos része jár (hetente 1/52 rész).

Ugyangy jár naptári évenként a karácsonyi pénz is, ami szintén egy havi munkabért jelent. Azok a kölcsönzött munkavállalók, akik a naptári év végéig egy évnél rövidebb ideje dolgoznak a cégnél, vagy munkaviszonyuk év közben véget ér, ennek megfelelő karácsonyi pénzre jogosultak (hetente 1/52 rész).